top of page

A kriptovilágon túl – Rendhagyó blogbejegyzés



Tudom, hogy ez nem az a hely, ahol „lelkizős” cikkeket olvashatunk. Mindnyájan azért vagyunk itt, hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel könnyebbé tehetjük az életünket.

Engedjétek meg nekem, hogy most mégis megosszam veletek a gondolataimat…


Nézzünk körül a világban: háborúk, gazdasági válság, létbizonytalanság, félelem vesz körül bennünket! Örök fájdalmam, hogy az ember nem tanul történelmének borzalmas tapasztalataiból, és újra meg újra elköveti ugyanazokat a hibákat!


Hol van ilyenkor az EMBER? Miért fordulunk egymás ellen? Miért kell ártatlanok ezreinek meghalnia a felsőbb hatalmak pénzéhes játszmái miatt? Miért nem tudjuk az Életet tisztelni?


Mintegy húsz évvel ezelőtt írtam az alábbi cikket. Akkor azt gondoltam, hogy mostanra már egy szebb, élhetőbb világ vesz körül bennünket. Tévedtem…

Az álmaimat viszont soha nem fogom feladni, tiszta szívvel várom azt az újat, azt a szebbet, azt az élhetőbbet!


EMBERSÉG – EMBERTELENSÉG

- avagy egy kétségbeesett „mókus” jajkiáltása -


Kemény világban élünk. Mindennapi életünk lassan csatatérré változik. Stressztől összeszorult gyomorral ébredünk reggel, majd iszonyatos mennyiségű probléma, rossz hír, feszült pillanatok özöne rakódik a lelkünkre a nap folyamán. Esténként már nem ismerünk önmagunkra: türelmetlenné, fáradttá, ingerlékennyé válunk. A mókuskerék pedig csak forog, csak forog…


Miért?

Hiszem a csöndes szó hatalmát az értelmetlen kiabálás felett.

Hiszem az őszinteség győzelmét a hazugságok felett.

Hiszem a békesség és a türelem fékező erejét a konfliktusok feloldására.

Hiszem, hogy az ember alapvetően szeretetre vágyó és szeretet adni tudó lény.


Akkor miért bántjuk egymást? Miért fészkelte be magát a félelem, a harag és az irigység a hétköznapjainkba?

Lassan elfelejtünk egymásra mosolyogni, elfelejtünk örülni életünk apró csodáinak. Úgy tűnik, mintha megszoknánk a körülöttünk levő szörnyűségeket.

Nem!


Nem tudom elfogadni, ha az erősebb ok nélkül bántja az elesettet, a védtelent.

Nem tudom soha megszokni a hétfő reggelenként éhségtől szédelgő gyerekek látványát az iskolában.

Nem tudok azonosulni a „főnök” (?!) magyarázatával, aki a hatgyermekes édesanyával közli, hogy nem kíván vele együtt dolgozni.

Nem tudok belenyugodni a 35-40 évet tisztességgel végig dolgozó, immár nyugdíjas éveit megélő idős emberek kilátástalan, pénztelen helyzetébe.

Nem tudom megérteni a magyarságát megtagadó írók, kutatók megdöbbentő mondatait.


Tisztelt Olvasó!


Akkor milyen válságban is élünk mi? Gazdasági válság? Értékek válsága, a szeretet válsága! Az út, melyre ráléptünk, nem az igazság felé vezet. Hittel teli szívünk lázong, ám csendes jajkiáltásait nem hallják a széles úton járók. A mókuskerék pedig csak forog, csak forog…


- nemka-


7 megtekintés0 hozzászólás

留言


bottom of page